A 4. napon Kanada felé vettük az irányt, de nem volt egyszerű Bostonból kikecmeregni, közel 60 km-es kerülővel tudtunk eljutni egyáltalán a város északi végébe. Hosszú autókázás állt előttünk, amit igyekeztünk feldobni kirándulós programokkal, például a White Mountain hegység völgyében megálltunk a Franconia Notch State Park-ban, és felvonóval (az Aerial Tramway-el) felmentünk 1240 méter magasan lévő hegyre. Régen itt laktak és vadásztak az indiánok, ma már gondosan kialakított ösvényeken lehet bejárni a Cannon Mountain hegytetőt, és a kilátás is lenyűgöző: a szomszédos négy államot, sőt még Kanadát is látni! Elég jó dolguk lehetett az indiánoknak, amíg meg nem jelentek a sápadt arcúak.

A második nagyobb megállót a dimbes-dombos Vermont államban ejtettük meg, fagyiztunk Burlingtonban a Champlain tó partjánál, miközben kerestem egy kósza wifi-t, hogy hazatelefonáljak az Óhazába. A következő megálló a kanadai határ volt, és mivel egy nem kifejezetten forgalmas határátkelőt választottunk, tartottunk tőle, hogy gyanús lesz egy magyar család autóval. Felesleges volt a riadalom, a határőr hölgy pár fontoskodó kérdés után (pl. van nálunk fegyver, drog, alkohol, dohány?) utunkra engedett minket. Quebec tartomány végtelen útjai és szigorú sebességkorlátozásai, (100 km/h óra a maximális sebesség autópályán) fárasztóvá tették az utolsó száz kilométert, pedig igazán kipróbáltunk volna, mit bír a Chrysler.

Kanadában jártunk már, amikor kigyulladt a szegénységjelző az autóban, fogyóban a benzin, irány a benzinkút – az első tankolás! Hát… nem volt egyszerű. Kicsit hülyén éreztük magunkat, hogy hiába próbáltuk sehogy sem jött üzemanyag, úgyhogy kénytelenek voltunk segítséget kérni. Ekkor kaptuk a felvilágosítást, hogy „először fizetsz, aztán vehetsz” elv alapján működik a rendszer, és be kell írni, hogy hány dollár értékben szeretnénk vásárolni. Például beütök $20-t, kifizetem hitelkártyával, és csak utána tankolhatok. Nos, mi konkrétan azt sem tudtuk hány literes (vagy gallonos) a tank, ezért megegyeztem az üzletvezetővel, hogy csak most, csak nekünk blokkolja ki az állomást és hadd töltsük tele az autót. (Az utazásunk végére egészen belejöttünk persze. Akkor sincs probléma, ha több benzint fizetünk, mint amennyi belefér a kocsiban, ilyenkor be kell menni az üzletbe és visszakérni a bentragadt összeget.)

A nap vége felé sikeresen elértük Montréal-t, ami a Szent Lőrinc folyó egy nagyobb szigetén terül el, és a belvárosban sikerült szállást foglalni, az üvegfalú felhőkarcolók és irodaházak szomszédságában. A recepcióstól megtudtuk, hogy este nagy buli lesz a főutcán, úgyhogy hajnalig mászkáltunk a pörgős montréali éjszakában. Első pillanattól kezdve imádtam ezt a várost, az utcákat, a parkokat, a sikkes francia stílust és nyelvet (merthogy Quebec tartomány francia nyelvterület!), úgyhogy Kanada számomra megelőzte USA-t!

*Eh! - A kanadai beszélt angol nyelvben nagyjából azt jeleni: "Igaz?", "Elnézést", "Mi van?", "Ugye?"

Térképrészlet