A harmadik napon úgy döntöttünk nyakunkba vesszük a várost autó nélkül, és egy napba belezsúfoljuk Salem-et és Bostont is. Salem csupán fél órányira volt tőlünk, vonattal könnyen eljutottunk a boszik városába. Előtte azonban a népszerű Dunkin’Donuts-ban reggeliztünk, ahol sikerült megint úgy összekavarni a pultost, hogy a kértnél (és a blokkon szereplő tételeknél) több ételt adott ki nekünk.
Jóllakottan szálltunk fel a salemi vonatra, ahonnan megcsodálhattuk Boston ipari külvárosát, hanyag gyártelepeit és a mocsaras erdős-bokros tipikus massachusetts-i vidéket. A megfogó környezet gondolom századokkal korábban remek alapot adott a kísértet és boszorkány sztorikhoz…
Salem ebből azóta is elég jól megél, a város üzleteinek 90%-a boszorkányos ajándékbolt, jósnő, szellem múzeum, Witch-show stb. Gondoltuk a leghitelesebb, ha a városközpontban található Boszorkánymúzeumba befizetünk, és látunk pár korabeli tárgyat, feljegyzést vagy bármi izgalmasat. Ehelyett mit kaptunk? Showműsort! Bullshit kell az amerikaiaknak, hát adjuk meg a módját! Viaszbábuk, füstgép, horrorsztori, fények, villódzás, sikolyok! Ez itt a múzeum :)

Ezután még sétáltunk a városban, ami amúgy nagyon cuki, vöröstéglás, kisváros jellegű, barátságos és abszolút lakható. Ezután elindultunk vissza Bostonba, ami híres arról, hogy a turistáknak a látványosságokkal teli útvonalat a járdán vörös vonallal jelölik. Ezt Salem is koppintotta, ezért ez meglehetősen megkönnyítette a dolgunkat, eltévedni sem lehetett az állomástól. ( Ezt mi megcáfoltuk persze visszafele, de csak mert azt hittük tudunk rövidíteni és úgy elkeveredtünk, hogy lekéstük a vonatot. Tanulság: ha Amerikában vagy, ne akarj okosabb lenni, mint egy amerikai! )

Végül persze megérkeztünk a nagyvárosba, rátaláltunk a Freedom Trail-re, tehát a kb. 4 km hosszú túraútvonalra, ami végigkanyarog a városon. Itt nagyon tetszett, ahogy keveredik a régi angol gyarmati idők vörös téglás építészete a modern felhőkarcolókkal. Rengeteget sétáltunk, és az egyik kedvenc városommá vált Boston.
Amit szerintem mindenképpen érdemes megnézni, az a Quincy Market, amit még az 1800-as években építettek és tulajdonképpen azóta is piacként működik. Ez a városközpont, lehet jókat enni és inni, hülyeségeket vásárolni és pénzt költeni. Gondoltam ez már elég nagy és civilizált város ahhoz, hogy egy kávézóban presszót tudjak rendelni, hát tévedtem :) Konkrétan espresso-ról az életükben nem hallottak a felszolgálók, még a konyháról is kijöttek a dolgozók, hogy a kis adag kávé (= 3 dl !) miért nem felel meg nekem, és hogy a fenébe képzelem, hogy sem cukrot, sem édesítőt de még tejszínhabot sem kérek??? Hiába próbáltam érvelni, hogy Európában ez egészen megszokott dolog, a kávéfőzőjük szerintük nem volt képes ennek elkészítésére, úgyhogy maradt az Americano!
Később még kimentünk a kikötőbe is, megnézzük a bostoni teadélután helyszínét, majd pihenésképp sétáltunk a kikötői parkban.

Térképrészlet